Csatlakozz te is hozzánk

 
 

Partnereink

Látogatói statisztika

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterNapi29
mod_vvisit_counterTegnap36
mod_vvisit_counterA héten201
mod_vvisit_counterMúlthéten1258
mod_vvisit_counterHónap1579
mod_vvisit_counterMúlt hónap3479
mod_vvisit_counterÖsszes316269
Honlap Mi a boronaház?

Mi a boronaház?

 

boronafal

szálfákból, gerendákból épített fal. Lényeges sajátossága, hogy a fal meghatározó elemei vízszintesen egymásra helyezve fekszenek, oldal-, ill. hosszirányú elmozdulás ellen a szomszédos gerendák csapolásaikkal egymást biztosítják. A csapolásoknak számos változata alakult ki. A legegyszerűbb típus esetében a bárdolatlan gerendák végeikkel keresztezik egymást, s minden második sorban alul-felül félkörívesen bevágott nyaktagú gerendát helyeznek el. Biztosabb kötést, pontosabb illesztést érhettek el, ha mindegyik gerendát nyaktag-bevágással kapcsolták össze. Jó minőségű gerendákból pontos illesztésű, teljesen hézagmentes falsíkokat készíthettek. Ezeknél bonyolultabb sarokcsapolásokat alkalmaztak, ilyen esetekben a gerendák végei nem nyúltak túl a csatlakozó falsíkon. Míg az egyszerűbb csapolásokat a famunkát értő építők-építtetők maguk készítették, a bonyolultabb megoldásokat specialisták vagy ácsok irányítása mellett kivitelezték. – A boronaépítés gyakorlata hazánkban az őskor kései időszakáig visszavezethető. A magyarság feltételezhetően még a honfoglalást megelőző időben megismerkedett vele, hiszen azokon a vidékeken, ahol népünk a Kárpát-medence megszállása előtt élt, széleskörűen és szintén az őskorig visszanyúlóan alkalmazott építő eljárás volt a boronatechnika. Hazánkban a középkor folyamán erődítési feladatok megoldásánál, templomépítkezéseknél, kastély-, udvarház-építkezéseknél is kiterjedten éltek a boronafal alkalmazásával. Nemesi, városi polgári körökből a 18. sz. második felétől szorult ki egyre gyorsabban. Fában gazdagabb területeinken elsősorban Erdélyben, a Dunántúlon, ill. a Felvidéken a legutóbbi időszakig széleskörűen kedveltek maradtak a boronafalú lakóházak, melléképületek paraszti, falusi lakosságunk körében, hacsak a földesúri hatalom a helyi erdőhasználatot nem korlátozta. Erdélyben az utóbbi három évtizedben is több körzetben eleven gyakorlat maradt a boronafallal való építkezés. (Pl. a Székelyföld zárt erdős zónáiban.) A készítéséhez elsősorban a fenyőfa felelt meg, de tölgy, bükk stb. lombos fák törzsét is gyakorta felhasználták. A boronafalat bárdolatlan vagy bárdolt, faragott fatörzsekből egyaránt készítették. A kevéssé kidolgozott s emiatt kevésbé pontosan illeszthető gerendák közét mohával, szalmával stb. szigetelték. Különösen a lombos fákból készített boronafalat tapasztották, meszelték. A csépeletlen gabona, szálastakarmány befogadására szolgáló csűröket, pajtákat hézagos, szigeteletlen szellős boronával építették gyakorta. A boronafalú épületeket gyakran áttelepítették, hiszen könnyen szétszedhetők voltak, s célszerűbb helyen viszonylag gyorsan felállíthatták őket. Egyes körzetekben előfordult a boronaházak eladásra történő készítése is. Az előre összeállított boronafalú házat vásárlás után megfelelő helyre szállították s ott végleges helyére építették fel. A boronaépítkezés az utóbbi 100–150 évben szűkebb erdélyi körzeteket nem számítva, az egész magyar nyelvterületen fokozatosan visszaszorulóban volt, mivel az erdőtakaró jelentősen csökkent vagy a paraszti erdőhasználatot erélyesen korlátozták. Ilyen esetben zsilipeléses technikájú falazattal vagy sövényépítkezéssel váltották fel az igényesebb fafelhasználással járó boronaépítést. Nem egy helyen a sár-, ill. kőépítkezés váltotta fel a faépítkezést. A boronatechnika jó hőszigetelő tulajdonságú falazat készítését tette lehetővé, ezért a szőlőbeli épületeknél, bortárolók vagy pincék építésénél is széleskörűen használatossá vált a boronafal alkalmazása.

 

Továbbiak a kategóriából: « Bemutatkozás Miért jó? »